Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny regionális elődöntője május 15-én került megrendezésre, Bátkaban. Színvonalas, jó hangulatú versenyen vehettünk részt, amin az alábbi eredményeket érték el diákjaink.🥇Arany sávos minősítés: Béres Márton (3. osztály)Danyi Tünde (9. o.)🥈 Ezüst sávos minősítésben részesült:Imrecze Balázs (2. o.)Makši Petra (3. o.)Radič Alexandra (6.o.)Bari Adrián (6.o.)Harkály Sofia (7.o)Bohó Jessica (9.o)🥉 Bronz sávos minősítést kapott:Horváth Veronika (4. o.)Mindenkinek gratulálunk, a továbbjutóknak pedig sok sikert kívánunk!
2024. május 10-én harmadik alkalommal került sor a Janko Jesenský futóversenyre Feleden, melyet a helyi önkormányzat és a Janko Jesenský Alapiskola közösen szerveztek meg. A rendezvényen 6 alapiskola tanulói, összesen 80 futó mérettette meg magát, a legkisebbtől a legnagyobbig. Iskolánkat 14 tanuló képviselte.
Kimagasló eredményt ért el:
Pál Lilien (2.A) - 3.hely,
Radics Kristóf (4.S) - 3.hely,
Vincze Zalán (7.A) - 3.hely.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
"Szépen szóló pelikánmadár, végre megkerültél!🦩
A Meseláda bábcsoport A pelikánmadár című előadását vitte a biatorbágyi színpadra, ahová mindig hatalmas szívvel tér vissza a csapat, kicsit tanulni, együtt lenni. Az előadást a zsűri aranysávval jutalmazta.🥇Gratulálunk Meseláda!🥇
🌏A Föld napja mozgalom jelmondata:
,,Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? ''🌍
Odafigyeléssel, tudatossággal, környezetbarát életmóddal mindannyian tehetünk bolygónk megóvásáért.......szelektív hulladékgyűjtés🚮, újrahasznosítás♻️, megújuló energiaforrások, önellátó életmód🐣🌳, veteményezés🌱, virágoskert🌷...Mi nem csak beszéltünk róla!
Iskolánkon április 11-én megemlékeztünk a Költészet napjáról.✍️ A tanulók játékos formában töltötték el a napot. Az órák közötti szünetekben különféle feladatokban méretették meg magukat a diákok, barangoltak a költők kézirataiból szerkesztett kiállításban.
Az alsó tagozatos tanulók az 5. évfolyammal karöltve egy kedves előadáson vettek részt, ahol a MeseFigurák bevezették őket az irodalom rejtelmeibe.
Így emlékeztünk meg József Attila születésnapjáról.
,,Ha keveset adsz is, ha szívből adod, soknak számít.,,
Lőrincz L. László
🌼Iskolánk diákjai adományokat gyűjtöttek a Rákellenes Liga számára. Önként vették ki részüket a nárciszok elkészítésében és az adományok gyűjtésében az onkológiai megbetegedéssel küzdő emberek támogatására. A nárciszok sárga színe a tavasz és a remény szimbólumai, amely a daganatos betegségben küzdő és a környezetükben elő emberek számára is kulcsfontosságú.
Mindenkinek köszönjük e nemes célhoz való hozzájárulását, az adományt a megfelelő helyre juttatjuk.
2024. április 18-án rendezték meg Rimaszombatban a Poznaj slovenskú reč – Ismerd meg a szlovák nyelvet elnevezésű verseny kerületi fordulóját. Iskolánk tanulója Šaranko Daniel (8.A) a 3. kategóriában a harmadik helyen végzett. Gratulálunk és az országos fordulón további sikereket kívánunk!
Országos megmérettetésen a fiúkkal, író-olvasó találkozóval emelve a színvonalat.✍️Ügyesek voltatok!
Az 5.A és az 5.B évfolyam tanulmányi kiránduláson vett részt. A diákok felfedezhették a Petőfi sétány rejtelmeit Füleken. Leülhettek a szerelem és a forradalom padjaira, memóriajátékokat játszhattak, QR-kód leolvasó segítségével tematikus verseket hallgathattak és még szelfit is készíthettek az élő nagyságú Petőfi Sándorral. A rendhagyó magyar órán diákjaink csoportokban fedezték fel és oldották meg a sétányhoz fűződő feladatokat. A teret megtöltötték izgalommal és kalandvággyal.
Március 26-án került megrendezésre a Tompa Mihály Országos Verseny járási fordulója Rimaszombatban. Iskolánkat 15 tanuló képviselte, akik egytől-egyik szép teljesítményt nyújtottak.
Eredményeink:
I. kategóriában:
Borsos Rebeka (vers) - aranysáv
Maksi Petra (vers) - aranysáv
Vincze Áron (vers) - ezüstsáv
Pál Lilien (próza) - ezüstsáv
Tóth Zara (próza) - bronzsáv
Tóth Zalán (próza) - bronzsáv
II. kategóriában:
Pelle Stefánia (vers) - ezüstsáv
Bódi Barbara (vers) - ezüstsáv
Pelle Olivér (próza) - ezüstsáv
Vincze Mátyás Péter (próza) - ezüstsáv
Varga Máté Péter (próza) - ezüstsáv
Figei István (vers) - bronzsáv
III. kategóriában:
Spevák Bettina (vers) – bronzsáv
Bohó Jessica (vers) – bronzsáv
Lakatos Ágnes (vers) - bronzsáv
Mindenkinek szívből gratulálunk és szorítunk a továbbjutóknak!
Nemrég érkezett a Matekász matematikai verseny vármegyei fordulójának eredménye, s mi méltán lehetünk büszkék a 6.A osztályos Varga Máté Péterre, aki 2024. március 23-án vett részt Komáromban e nívós megmérettetésen, ahol a vármegyei fordulón kategóriájában 2. helyezést🥈 ért el. Szívből gratulálunk!
A húsvéti hagyományokat, népszokásokat hoztuk be a gyerekek közé, locsolóversikét duruzsolva készültek el a hímestojások, melyek az udvarunkon álló orgonafát varázsolták tojásfává. A tanulókat évfolyamonként a játszótéren meglepetés várta, mindenki megtalálhatta a húsvéti nyuszi által elrejtett tojásokat. 🐣Minden tojás más - más ajándékokat rejtett, mely mosolyt csalt minden gyermek arcára.🐥
💧A VÍZ VILÁGNAPJÁN🌏 megvizsgáltuk a vidékünkön kanyargó Rima folyó vizét. Mi már ismerjük az eredményt....Ha kíváncsi vagy, szívesen beszámolunk arról, mit állapítottunk meg...💧
"A költészet olyan, mint egy hangszer, melynek húrjait a szavalók pengetik."
Iskolánkon hagyománnyá vált, hogy minden évben megszervezzük a Tompa Mihály nevéhez fűződő szavalóverseny iskolai fordulóját.
Idén is sok-sok tanuló méretette meg magát, mind az alsó tagozaton, mind pedig a felsőn.
Kiemelkedő eredményt értek el:
Az alsó tagozaton az I.kategóriában:
1.helyezett: Vincze Áron (vers) és Pál Lilien (próza)
2. Helyezett: Tóth Zara (próza) és Maksi Petra (vers)
3. Helyezett: Borsos Rekeba (vers), és Tóth Zalán (próza)
A fölső tagozaton:
II.és III. kategóriában
1.helyezést értek el:
Bódi Barbara (vers) és Pelle Olivér (próza)
Lakatos Ágnes (vers)
2.helyezettek lettek:
Pelle Stefánia (vers) és Varga Máté Péter (próza)
Bohó Jessica (vers)
3.helyezést értek el:
Figei István (vers) és Vincze Mátyás Péter (próza)
Spevák Bettina (vers)
Gratulálunk a továbbjutóknak!
A magunk módján, méltósággal, de egyszerűen emlékeztünk meg az 1848. március 15-i lélekfordító eseményekről. Felső tagozatos diákjaink a március dicső napjait idéző irodalmi műsora, karöltve a szárnyait bontogató kicsiny márciusi ifjaink Magyar vagyok mélyreható dala és a helyi Művészeti Alapiskola néptánccsoportjának előadása virágcsokorként jelenítette meg azt a hűséget, melyet a nemzet, anyanyelv és szülőföldünk iránt táplálunk. Csobó Zsuzsanna, nyugalmazott pedagógusunk e történelmi időszak Feledhez kötődő hőseinek cselekedeteit tárta elénk mély alázattal. Az érzelmes ünnepi beszédek mondanivalóját lélektől lélekig a tavaszi szellő továbbította. A záróakkord a Vécsey-emlékmű tövében valósult meg, ahol az emlékezők koszorúval rótták le tiszteletüket hőseink előtt.
Értesítjük a Kedves Szülőket és Tanulókat, hogy 2024. március 20-án és 21-én, szerdán és csütörtökön, az 5., 6., 7. és 8. évfolyam tanulói számára a Szombathy Viktor Alapiskola igazgatósága igazgatói szabadnapot rendel el.
Megértésüket köszönjük.
Március 8-án iskolánkat három tanuló képviselte Rimaszombatban a járási fordulóban, amelyet a rimaszombati Szabadidőközpont szervezett meg. Az I. kategóriában a 4.S osztályos Fejes Áron Csaba, valamint a 4.M osztályos Radič Sharon, a II. kategóriában a 8.A osztályos Sarankó Dániel versenyzett. Az idei erős mezőnyben az I. kategóriában nem sikerült helyezést elérniük. A második kategóriában azonban Sarankó Dániel második helyezettként képviseli majd iskolánkat a kerületi fordulón. Nagyon büszkék vagyunk rátok!
Iskolánk 5 tanulója a sikeres iskolai megmérettetést követően február 26-án Rimaszombatban a Zrínyi Ilona Matematikaverseny körzeti fordulóján bizonyított.
1. helyezést ért el Béres Márton (3.A), 2. helyezettünk Pelle Stefánia (4.S), 3. helyet Sendrei Róbert (7.A), 6. helyen Imrecze Balázs (2.A) és 10. helyen pedig Singlár Bence (6.A) végzett.
Szívből gratulálunk, és további sikereket kívánunk!